Időkorlát Lejárt!

A vásárlási időkorlát lejárt a következő vásárlásánál:

Hamarosan lejár az időkorlát

jegyek vásárlási időkorlátja 01:00 percen belül lejár.
Ezután a foglat helyeket más megvásárolhatja Ön elől.

BROADWAY.HU

Zsédenyi Adrienn

Itt és ott

Közelgő események


Zsédenyi Adrienn


Zséda, teljes nevén Zsédenyi Adrienn (Pápa, 1974. december 30. –), többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnõ. A magyar könnyûzenei élet egyik legsikeresebb nõi elõadója.
Élete:
Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnõnél tanult énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a mûvészi pálya mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus.
2000-ben ment férjhez dr. Takács Szabolcshoz, aki egy gyógyszerforgalmazó cégnél dolgozik tudományos munkatársként. 2007. szeptember 27-én pedig megszületett elsõ gyermekük, Nimród.
Zenei karrier
Cotton Club Singers (1994–2001)
1994-ben Szûcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket, amellyel elsõ két évben a belvárosi Cotton Club nevû szórakozóhelyen énekeltek. Késõbb többek között a Budai Parkszínpadon és a Budapest Kongresszusi Központban is felléptek. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg. 2001-ben kilépett a 2009-ben megszûnt formációból és azóta a White Chocolate nevû zenekar mellett szólókarriert folytat.
Szólókarrier (2002-jelenleg is)
Zséda 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek mûsorát Tabányi Mihály kísérte.
Elsõ debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor lett, akivel a Kõbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a aranylemez minõsítést.
Az album egyik legsikeresebb dala és egyben elsõ nagyobb siker a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA televízió slágerlistáját.
Adrienn elsõ albumának kiteljesedését meghozó Mennem kell tovább címû sikerballadájával folytatta.
2003 õszén útjára indul a Szeress most! címû szappanopera az RTL Klubon, aminek fõcímdalát énekli. Ez a szám hatalmas áttörést és országos ismertséget hozott neki. Három hétig vezette a VIVA Chart listáját is.
2004-ben jelent meg Adrienn második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig mellettem vagy az Újhold. Ez volt elsõ olyan albuma, amely elérte a platinaminõsítést.
2005-ben jelent meg elsõ karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminõsítést. Az albumról az A szürke patás címû számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.
2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor elsõ gyermekét váró Adriennt egy duettre a Valahol címû számhoz. A dal 2007-ben a VIVA TV slágerlistáján elérte az elsõ helyet, éves zenei összesítésében a második, egyben az elsõ magyar dal lett. A duett több mint 40 héten át szerepelhetett a Mahasz Top 40 rádiós slágerlistán így talán Adrienn eddigi legnagyobb sikere lett.
2008-ban jelent meg Zséda negyedik albuma Rouge címmel. Az album elsõ kislemeze a Fekete rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az elsõ helyet.
Az Rouge album következõ kislemeze az És megindul a Föld, 2009 legjátszottabb hazai dala lett.
2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott telt házas koncertet a varázslatos énekesnõ. A mûsor közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt, valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a repertoárból.
2011 õszén 5. albuma elõfutáraként megjelent a Legyen úgy címû dala, amely azonnal közönségsiker lett.
2012 nyarán újabb dallal jelentkezett, melynek címe Más világ. 2012 õszén jelent meg 5. stúdióalbuma "Ötödik érzék" címmel.
2013 tavaszán megjelent a Dance címû dala. 2013 õszén új videoklippel jelentkezett, amely a Hétköznapi mennyország címû dalához készült.
2014 õszén megjelent a Hány percet élsz címû dala.
2015 augusztus végén jelent meg Legyél a másé címû dala, amelyet Vastag Csabával énekel.
2016 szeptemberében 6. albuma elõfutáraként megjelent az Óceán címû dala.
2016 novemberében új dallal jelentkezett, melynek címe Adj még levegõt
eMRton díj (év énekese)
Új Korosztály Mûvészeti díj
Talentum díj
Bravo - Otto díj
Találkozások magazin, Év Nõi Sztárja
ArtisJus Zenei Alapítvány díja
Európai Arany mûvész díj
Jetix Kids Awards
Popcorn magazin Az Év Énekesnõje díj
VIVA Comet díj Az év énekesnõje
Jakab Líra 2004 III.helyezés
Te vagy a legjobb Cosmo díj Az év énekesnõje 2007
Allee Elegancia díj 2013 A legelegánsabb énekesnõ
Biotech FITBALANCE AWARD 2013 Az év legfittebb énekesnõje
Sikeres Nõk Magazin Talentum Díja
Kornay-Szenes Iván mûvészeti díj
Arany Penge Kreatív Fesztivál – Bronz Szív Elismerés
BRAVO OTTO díj:
2009 - A legjobb magyar nõi elõadó (jelölés)
2009 - A legjobb magyar klip (És megindul a Föld) (jelölés)
2009 - A legjobb magyar album (Rouge) (jelölés)
2009 - West End City Center Különdíj
Glamour Women of the Year:
2009 - Az év énekesnõje
Fonogram-díj:
2004 Az Év Pop Albuma díj (Zseda-vue)
2009 Az év hazai klasszikus pop-rock albuma (Rouge)
2009 Az év hazai dala (Fekete rúzs) (jelölés)
2010 - Az év hazai dala (És megindul a Föld) (jelölés)